Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZMK, 2011.05.17. Napraforgó nap

2011.05.23

 

SZMK, 2011. május 17.

  

Csoportunk idei feladata újra a sportfoglalkozás lesz,

ami hasonló lesz a tavalyihoz, azonban lesz benne pár újabb akadály is. 

 Ehhez kapcsolódva, felvetődik a kérdés, hogy mi legyen a végén az ajándék annak,

aki végigment a pályán, egyáltalán legyen-e.

 Amiért kérdéses:

 Tavaly olvadócukor volt a nyeremény,

amiért a gyerekek kb. annyiszor mentek körbe,

ameddig volt Maoam.

Utána már ki kellett menni a boltba hozni, mert alig várták, sőt, vissza is jöttek, hogy ők éppen nem kaptak. Azonban a gyerekekkel ellenkezőleg, nagyon sok szülő reklamált, hogy mi az, hogy édességet adunk a gyermekének. Ezzel bizonyos szempontból egyet is lehet érteni, fogak, nem ebédel, stb. Bár többünk szerint ez az egy nap nem fogja a teljes éves életvitelt megváltoztatni, és minden elvárásnak sajnos nem lehet eleget tenni, és a kb. 120 gyermek közül, ha jól emlékszem, talán négy-ötnek jelentett ez problémát, azonban ha lehet, miért ne legyen mindenki elégedett(ebb), Marcsi azt vetette fel, hogy esetleg kapjanak Kinder-tojás játékot. De ehhez össze kell gyűjteni a játékokat, úgyhogy végül abban maradtunk, hogy akkor lesz ez, a csoportpénzből vett akármilyen édesség helyett, ha összegyűlik legalább 50-60 db. 

 Tehát kérünk mindenkit, ha van otthon még egyben levő, jó minőségű játék, amitől gyermeke meg is válik, hozza be a csoportba, és egy zacskóban adja le az óvónéniknek. Igyekszem nem elfelejteni szólni nekik róla. :) 

 A másik, lehet, hogy csak nem vettem észre, 

de a játék felügyeleténél általában egy személyt láttam feliratkozva,

azonban minimum ketten kellenének, inkább hárman.

Főleg, ha lesz babzsákdobálás is.

Oda kell két ember, és plusz valaki, aki a végén adja az ajándékot. 

Mert ha még egy fő is pakolja a zsákokat, amit folyamatosan kell, mert imádják,

a másik segít a többi gyereknek a pálya végigvitelében. 

Ehhez még kérünk segítséget, tehát inkább hárman legyetek felírva, mint egyedül. 

 Az üdítőket az előző héten kellene behozni, de inkább csütörtök-pénteken,

a sütiket, szendvicseket aznap reggel, tehát szombaton 9 órára a büfésátorba kérik leadni, 

a segítő apukákat szintén 9 órára kérik,

hogy jöjjenek, nem olyan nagy munka,

de jó, ha van, aki segít,

a javát megoldják már fél 9-től, azonban lesz pár asztal,

amit még segíteni kell elhelyezni.

 TOMBOLA!!

 Abban maradtunk, ahogy az előző években is,

hogy inkább kevesebb tárgy legyen, de azok szépek, újak és használhatóak legyenek. 

 Tehát:

 kérünk mindenkit, aki azt hozott-fog hozni, hogy csak és kizárólag ennek ismeretében tegye. 

A tombolasorsolás fél 12-kor fog kezdődni, és maximum fél óra alatt igyekezni fognak befejezni, jegyet úgy pár perccel fél 12 előttig lehet kapni. 

 

Fejlesztő csoport

 többen kérdeztétek:

 KÖTELEZŐ átmenni a fejlesztő csoportba annak a gyermeknek,

aki 2011. augusztus 31-ig betölti a 6. életévét.

Ez alól nincs kivétel, egyben azt sem veszik át, aki ezt nem töltötte be.

 Amiért (többek között):

 A fejlesztő csoport mindig megy a kézműves foglalkozásra, ami a suliban van. Oda ez a feltétel, tehát nem hagynak itt senkit, hogy valaki más vigyázzon rá. Egyben, kézművesre januártól az járhat, aki ugyan nem jár a fejlesztő csoportba, de január 15-ig betölti a 6. életévét.

Nem kivétel aki szeptember 1-én, és január 16-án tölti sem. Mindenki megkérdezte. :)

 Hozzátenném, hogy nagyon jó a visszhangja a fejlesztő csoportnak. Én eddig nem sokat tudtam róla, de állítólag nagyon jó a közösség, nagyon élvezik a gyerekek, hogy ők a NAGYOK, nekik egész mást lehet, mint a kicsiknek, :) és ez teljes mértékben óvónő, dadus és egyébfüggetlen. A felvetés az volt, hogy a gyerekek nagyon hozzánőnek a mostani óvónőkhöz, dadushoz, hogy érinti őket a váltás.

Judit szerint a mostani csoport egyszerűen egyedülálló karácsonyi és anyák napi műsort adott, és nagyon szeretik a gyerekek.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.